Vissza    Kezdő                           Zeneszoba

 

 

  Ha valakinek van lehetősége külön zeneszobát berendezni, hajrá, megéri! Nekem félig-meddig sikerült egy kisebb

időre. Csak azért félig-meddig, mert az akusztikai környezetre egyelőre még nem tudtam kellőképpen odafigyelni.

És még mindig van két fölösleges ojektum "szekrény" a szobában. Na de remélem el jön annak is az ideje!

Bárhogy is valami összejött, ennek a történetét, tanúságait szeretném leírni az alábbiakban!

  Végy egy szobát, néhány régebbi kütyüt, aztán had szóljon! így is lehet kezdeni! Habár igen fontosnak tartom,

a barátok, ismerősök, rokonok, bevonását a projektbe. Nem csak azért mert,

jön néhány plusz cucc mely kiegészíti, feljavítja a rendszert, hanem mert közösen

lehet élvezni az eredményt, megvitatni a fejleményeket, eldönteni a bizonytalanságot.

Mert lesz az is bőven!

  Na de térjek rá már a konkrétumokra, a korábban épített csöves előfok átépítése adta meg

a lendületet.